Az erő és az érzelmek napja: Derzsi Viki és Tóth Dávid búcsúztak a legjobbaktól


Dupla Párbajjal folytatódik az Exatlon Hungary kedden! Tóth Dávid és Böjte Dave a legjobb három férfi versenyző mezőnyébe szeretne bejutni, de ez csak egyiküknek sikerülhet. Pap Dorcira és Derzsi Vikire pedig kemény csata vár, hogy eldöntsék, melyikük csatlakozhat a legjobb három női versenyzőhöz.

Busa Gabi kicsit elvonult a nyüzsgő Villából a kertbe, nem sokkal később pedig Kempf Zozo is csatlakozott hozzá. Zozo kicsit sajnálja, hogy Tóth Dávidra még vár egy Párbaj, de nagyon reméli, hogy társa legyőzi Dave-t és visszatér hozzájuk.



Fontos napra virradt Böjte Dave, hiszen ma Párbajoznia kell Tóth Dáviddal. A Kihívót Adu próbálta felkészíteni az előtte álló küzdelemre, amiért Dave nagyon hálás volt, hiszen úgy érzi, társának nem lenne kötelessége támogatnia őt.



˝Nem engedheted el a saját játékodat miattam˝ - Pap Dorci erre kérte Derzsi Vikit, aki kisírt szemekkel beszélt társának arról, milyen nehezen viseli azt, hogy ellene kell majd Párbajoznia. A Kihívó bevallotta, nem tudja kizárni érzéseit, és biztos abban, hogy nem tud majd úgy küzdeni, mint ahogy Bogi ellen tette.


Palik László elárulta a versenyzőknek: Ezúttal kicsit más szabályok szerint kell majd megvívniuk a legjobb háromba kerülésért folytatott Párbajt.



Kezdetét vette a mindent eldöntő küzdelem! A cél nem kisebb, mint bekerülni a legjobb három női versenyző közé!



Folytatódik az összecsapás a két női versenyző között. De vajon ezúttal Viki vagy Dorci tud majd pontot szerezni? Kattinst a videóra és kiderül!



Pap Dorci és Derzsi Viki harmadszor álltak rajthoz, hogy összemérjék tudásukat.



Nincs megállás: Folytatódott a Párbaj Dorci és Viki között!



2:2 az állás, így a lányok a rajt után minden erejüket bevetették, hogy megszerezzék a futamgyőzelmet és a Párbaj első pontját!



1:0 az állás Dorci javára. Vajon Viki tud szépíteni?



Még nem dőlt el semmi: Derzsi Viki és Pap Dorci gigászi küzelme folytatódott!



A folytatásban újabb futamban csapott össze Dorci és Viki!



A tét óriási: Bekerülni a legjobbak közé. De vajon kinek sikerül Dorcinak vagy Vikinek?



Sorsfontosságú futamhoz érkeztek a lányok. Ha most Dorci nyer, akkor Viki búcsúzik az Exatlon Hungary-től!



Pap Dorci megnyerte a Párbajt, Derzsi Viki Exatlonja ezzel pedig a Döntő kapujában véget ért.



A Párbaj után hosszú percekig ölelkezett Pap Dorci és Derzsi Viki, aki eközben fontos dolgot súgott társa fülébe.



˝Az egyik szemem sír, a másik nevet˝ - Derzsi Viki úgy érzi, teljesítette a maga elé kitűzött célt, és bár amiatt szomorú, hogy kiesett, az mégis boldogsággal tölti el, hogy Dorci bejutott a legjobb három női versenyző közé.



Derzsi Viki számára is elérkezett a pillanat: Kiesése után el kellett hagynia társait, hiszen számára véget ért az Exatlon Hungary.



Kezdődhet a férfi Párbaj, mely során Dávid és Dave mérkőznek meg a legjobb háromba jutásért!



Dávid és Dave nem hagyják magukat. Mindketten a legjobbak közé akarnak kerülni!



Dave 2:0-ra vezet. Azonban még semmi nem dőlt el, hiszen Dávid is hatalmas energiával csapott bele a küzdelembe!



1:0 az állás Dave javára. De most kezdődik a második szett! Vajon ezúttal ki kaparintja meg a pontot?



Gigászi küzdelemben, minden erejüket bevetve küzdenek a legjobb háromba jutásért a fiúk. De vajon kinek sikerül, Dávidnak vagy Dave-nek?



Nincs megállás: Újabb pokoli futamban mérte össze erejét és ügyességét Dávid és Dave!



Hatalmas a tét: Vajon Dávidnak vagy Dave-nek sikerül bejutnia a legjobb három férfi versenyző közé?



Még semmi sem dőlt el: Dávid és Dave elképesztő csatát vívtak a Párbaj újabb futamában!



Óriási energiával kezdte meg a Párbaj kilencedik futamát Dávid és Dave!



Sorsfordító lehet a következő futam. Ugyanis, ha most Dave nyer, akkor Dávid Exatlonjának vége!



Elképesztően szoros küzdelem után Böjte Dave megnyerte a Párbajt, ezzel pedig Tóth Dávid számára 105 nap után véget ért az Exatlon Hungary.



Tóth Dávid kiesése után Palik Lászlónak mesélt arról, hogyan élte meg az elmúlt 5 hónapot az Exatlon Hungary-ben. A Bajnok szerint nincs oka szégyenkezni, hiszen mindent megtett, hogy versenyben maradjon, a műsort pedig élete egyik legnagyobb kalandjának tartja.



Tóth Dávid elbúcsúzott versenytársaitól, ám mielőtt távozott volna, még fontos dologra kérte meg a Bajnokokat...

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. május 26. 22:10

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS