A csata nem ért véget a versenypályán: Idő előtt egymás ellenfeleivé váltak a Kihívók


Nehezen indult a Kihívók reggele, azonban a nap további része sem tartogatott sok jót számukra…

Reggel a Bajnokok Bogi helyzetéről beszélgettek. Abban mindannyian egyetértettek, szörnyű amit vele tesznek és nem értik a kékek viselkedését. Örülnek, hogy az ő csapatukban ilyen kirekesztés nem fordult elő.

A Kihívók megpróbálták elsimítani a konfliktust, azonban közvetlenül a verseny előtt ismét összekaptak.

Derzsi Viki nem tudta szó nélül hagyni Bogi és Dorci vitáját. Az előző nap Párbajozó Bogi szerint Viki mindig csak a kifogásokat keresi és mindenre agresszívan reagál.

Pap Dorci zokogásban tört ki, mert fél, hogy a reggeli veszekedés miatt veszélybe kerülhetnek a Kihívók férfi játékosai, míg Derzsi Viki szerint Bogi most is csak a saját érdekeit nézi.

A Bajnokok találgatásokba bocsátkoztak a Kihívók Párbaja kapcsán. Mind megegyeztek abban, hogy Dorci legnagyobb riválisa a kékeknél Bogi, így nem lenne számukra meglepő, ha őt küldték volna Dóra ellen.

Bogi a Párbaj utáni reggelen elárulta csapattársainak, mik azok a sérelmek, amik komoly nyomot hagytak benne a történtek után.

A Kihívók úgy érzik, hogy Boginak este meg volt az esélye, hogy elmondja mi zavarja, azonban Dorci szerint, a verseny előtti feszültség miatt Adu és Dave veszélybe kerülhetnek.

Besenyei Bogi párhuzamot vont a két csapat között, valamint azt is elárulta, miért nevezi magukat mindig kékeknek.

Exatlon napló: Idézd fel velünk az Exatlon Hungary tizenharmadik hetének eseményeit, ahol izgalmakból nem volt hiány!

Busa Gabi elárulta, hogy nagyon kellemes emlékként gondol vissza arra a napra, amikor a Kihívókkal egy rövid időre egyesültek.

Az Exatlon Hungary tizennegyedik hetének visszaemlékezése számtalan boldog pillanatot idézett fel Besenyei Bogiban.

Az Exatlon Hungary második évada a verseny utolsó előtti szakaszába ért. Palik László elárulta, mire számíthatnak a játékosok a továbbiakban.

A tét a Joker megszerzése volt! Az első futamban Zozo és Dave avatták fel az Exatlon Hungary pályáját.

Gabi és Dorci foglalták el helyüket a rajtvonalon, ugyanis az ő ádáz csatájuk jött a 2. futamban. Vajon a legfiatalabb Kihívó egyenlíteni tudott a Bajnok ellen?

A Jokerért folytatott versenyfutásban egyenlő volt az állás a Bajnokok és a Kihívók között, amikor Dávid és Adu futama következett.

A folytatásban Dorka a pirosakat, Viki pedig a kékeket képviselte. Azonban pontot csak egyikük tudott szerezni.

Újabb izgalmas futam következett Olivér és Dave csatározásával. Egy biztos, hogy egyikük sem könnyítette meg a másik dolgát.

A vezetés a Bajnokoktól átkerült a Kihívókhoz. Gabin volt a sor, hogy egyenlítsen Bogival szemben.

Palik László bejelentése után biztosság vált, hogy vesztes nap esetén a Kihívók ismét lány Párbajra készülhetnek.

A Kihívók a csapaton belüli konfliktus ellenére eddig jól teljesítettek a pályán. Adun és Zozo várakoztak a sípszóra a 7. futamban.

Az előző kiválasztási kör két győztese állt rajtvonalhoz a következő összecsapásban, azaz Dorka és Dorci.

Dávid és Dave is tudta mekkora előnyre tesz szert az a csapat, amelyik megszerzi a Joker-t. - Ennek tudatában próbáltak újabb pontot szerezni csapataiknak.

Már csak egy nap választotta el a csapatokat a Végjátéktól, ezért a mai verseny tétje, a Joker megszerzése igencsak hatalmas szerepet kapott.

Mintha el se kezdődött volna a versenyfutás a Jokerért, ugyanis ismét egyenlő volt az állás a csapatok között. Zozo és Adu párviadala gondoskodott a további izgalmakról.

Csak egy ponttal ugyan, de vezettek a Bajnokok. Vajon Viki egyenlíteni tudott Dorka ellen?

Olivér és Dave eddig 22 futamban csaptak össze, ebből 12 győzelem a Kihívónak tudható be. Vajon a Bajnok tudott szépíteni statisztikáján?

Megjósolhatatlan volt a Joker játék kimenetele, ugyanis hol a Bajnokoknál, hol pedig a Kihívóknál volt az előny. Újabb izgalmas futam következett!

Hihetetlen, de megint egyenlő állást mutatott a ponttábla, azonban hatalmas meglepetéseket tartogatott a véghajrá.

A Joker játékban 8:7-re vezettek a Bajnokok, amikor Gabi és Viki álltak a rajtvonalhoz. Vajon melyikük volt a gyorsabb és az ügyesebb?

Meccslabdája volt a Bajnokoknak, szám szerint kettő. Dave vállát nyomta a súly, hogy megakadályozza Zozo-t a pontszerzésben.

Dave sikeresen megakadályozta Zozo-t a győztes pont megszerzésében. Vajon ez Dorcinak is sikerült Gabi ellen?

Palik László kijelentése azt jelenti a pirosak számára, hogy Kihívó Párbaj esetén a Bajnok lányok egészen biztos, hogy a Döntőben vannak.

A reggel történtek után még Dave is úgy érzi, hogy bármennyire is kedveli a lányt, nem tud igazat adni Boginak.

Míg Adu úgy érzi, hogy a Párbajról visszatérő csapattársa túlságosan elbízta magát, addig Bogi a sarkára állt és elárulta Dorcinak, mi zavarja igazán...

Míg Bogi az őt ért támadások miatt szomorú, addig Adu a Zalán által felépített csapategység összeomlását sajnálja.

A Bajnokoknak is feltűnt a Kihívók közötti feszültség, valamint az is, hogy Bogit kiközösítik.

Egy igazán fontos napon szenvedtek vereséget a Kihívók, amiben az is közrejátszott, hogy Vikinek egy pontot sem sikerült szereznie.

Derzsi Viki elárulta, hogy nem szívesen szól hozzá Bogihoz, hiszen míg magát egy őszinte embernek tartja, addig Bogi szerinte csak szerepel a kamerák előtt.

Kattints, és nézd vissza a teljes adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. május 14. 21:44

Címkék: exatlon_2evad   Exatlon Hungary




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS