A kocka el van vetve: Újabb előnyhöz jutottak a Kihívók


Nóra elvesztése után a Villától is búcsúzniuk kellett a Bajnokoknak, majd a Joker játékot is elveszítették, miközben a Kihívók ismét szárnyalnak. Vajon talpra tudnak állni a pirosak?

Tóth Dávid és Szabó Dorottya kettesben beszélgettek a reggel folyamán: A két versenyző közös állásponton van Busa Gabival kapcsolatban, aki a napokban mélypontra került. Véleményük szerint Gabi tart a Dorkával való Párbajtól, ezért nem tud teljesíteni a futamok során.

Régóta várható volt már Bogi és Dave között egy kirobbanó harc, ami a Villa játék utáni reggelen végül meg is történt!

A Kihívók újra a medence partján kezdhetik a reggelt: Az ébredést követően a versenyzők az előző nap történéseiről beszélgettek, így szóba került Busa Gabi kiborulása is. Lehet, hogy a Bajnoknő gyengülését ki tudják használni a héten a kékek

Busa Gabi feje felett összecsaptak a hullámok! Vajon mi lehet a háttérben? És vajon a Kihívók kihasználják a Bajnok mélypontját? Kiderül kedden 19.30-tól az Exatlon Hungary vadonatúj adásából!

A Bajnokok legfrissebb jártékosa, Orbán Olivér heteken át élvezhette a Villa kényelmét, azonban most elérkezett az idő, hogy kipróbálja a Faház nyújtotta lehetőségeket is.

Böjte Dave a Villába visszatérve ismét elemében érezte magát, ennek pedig csapattársai itták meg a levét, ugyanis a Kihívó fiú ébresztésével indult mindenki napja.

Az előző nap történtek után Dávid megpróbált egy kis lelket önteni Gabiba, ugyanis a Bajnok fiú szerint az egész csapatra hatással van, ha valamelyikük nehézségeken megy keresztül.

Ami a Bajnokok számára az egyik legszebb emlék, azt Zalán a Kihívók legsötétebb napjaként emlegette, ugyanis egy olyan meccset veszítettek el, aminek tétje felbecsülhetetlen volt mindkét csapat számára.

A Kihívók Villa játék alatt tanúsított elképesztő szárnyalása nem állt meg: Az állás 0:1, most Szabó Dorottyán a sor, hogy szépítsen az eredményen!

A Jokerért folytatott küzdelem tétje nem kisebb, mint a nagyon fontos stratégiai támogatás. 2:0-ra a Kihívók vezetnek, Kempf Zozon a sor, hogy Adu ellen pontot szerezzen csapatának.

A rajtnál Besenyei Bogi és Busa Gabi várják, hogy összecsaphassanak: Vajon ki kerül ki győztesként a két, már kezdetek óta a játékban versenyző közül?

Hatalmas fölénnyel vezetnek a Kihívók: A Bajnokoknak most minden erejeükre szükségük van, hogy behozzák a négy pontos lemaradásukat. Vajon Olivérnek sikerül pontot szereznie Dave ellen, ezzel újra pályára állítva csapatát?

4:1-es állásnál a rajtnál Kempf Zozo és Herceg Alex. Vajon megállítható a mai napon a Kihívók szárnyalása?

A tét az újrajátszás lehetősége: Az előnyök megszerzése egyre fontosabbá válnak a győzelemhez, ezért a csapatoknak mindent meg kell tenniük, hogy megszerezzék a Jokert.

A Jokerért folytatott küzdelemben 6:2-re vezetnek a Kihívók. Gabi és Dorci küzdelme a kezdetektől izgalmakat ígért! Vajon ezúttal melyikőjük kerekedik felül.

6:3-ra vezetnek a Kihívók: Olivérnek még sosem sikerült eddig Zalán ellen nyernie, ám most mindent meg kell tennie, hiszen csapata vesztésre áll. Vajon ezúttal sikerül Olivérnek maga mögé utasítania Zalánt?

Óriási a tét, a feszültség pedig tapintható a levegőben: A két versenyző mai első összecsapásában Adu győzedelmeskedett. Vajon sikerül a visszavágó Zozonak?

A Kihívók csapata alaposan elhúzott a Bajnokoktól, az állás 8:3. A Bajnokoknak most tényleg apait-anyait bele kell adniuk, hogy megfogják a Kihívókat...

Vajon sikerül életben tartania Dorkának a Joker reményét a Bajnokok oldalán vagy Dorci húzza be a győztes pontot?

A Bajnokok már arra készülnek fejben, hogy mi lesz akkor, ha össze kell költözniük a Kihívókkal. Abban biztosak, hogy mindenképpen öten szeretnének maradni, de hogy ki az a három kék versenyző, akikkel szívesen megosztanák a Villát, az kiderül a videóból!

A Kihívók egy hamisítatlan medencés bulival ünnepelték a fölényes győzelmüket. A csapat szerint rég volt ekkora sikerük a Bajnokok ellen, ami Dóra szerint az ügyességi feladatnak, Adu szerint viszont a Tábornak köszönhető.

Pap Dorci abban látja a Bajnokok legnagyobb hibáját, hogy nincsen csapatkapitányuk. A Kihívó szerint a pirosak széthúznak és csak az egyéni sikereikre koncentrálnak, Novák Zalán viszont még több hibát fedezett fel az ellenfeleinél.

Kempf Zozo és Szabó Dorka arról beszélgettek, hogy vajon mi lehet az oka az utóbbi napok kudarcának. Dorka szerint rossz úton haladnak, valamint visszaemlékezett arra, hogy korábban hogyan motiválták a fiúk a Bajnokokat, Zozo pedig elárulta, hogy szerinte mi lehet a jelenlegi helyzet legnagyobb problémája.

Nézd meg a teljes adást IDE kattintva!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. május 5. 21:55

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS