Megcsillanó reménysugár: Mélypontról álltak fel a Kihívók


Úgy tűnik van remény a Kihívók számára, ugyanis a vesztes szériájukat maguk mögött hagyva igazi csapatként szerezték meg az eheti óriási előnyt jelentő Jokert.

Mi történhetett? Dóra alaposan ráijesztett társaira, miután teljesen kiborult és könnyek között rohant ki a faházból.

A pirosak szerint akár még az Előnynél is nagyobb jelentőséggel bírhat a Joker megszerzése, ezért szerintük most is mindent meg kell tenniük azért, hogy megszerezzék a Kihívók elől!

Reggeli közben a Bajnokok az előttük álló hetekről beszélgettek. Kiderült, hogyan látják az esélyeiket, valamint az is, hogy a Kihívók közül kiket tartanak a legerősebb játékosoknak.

Súlyos problémák árnyékolják be a Kihívók életét. Nemcsak a vesztes szériák miatt lehetnek elkeseredettek, hanem Dóra helyzete miatt is. Hogy pontosan mi a gond, az kiderül kedden 19.30-kor!

Dóra úgy vélte, elérkezett az ideje, hogy társai is tudjanak egy évekkel ezelőtti komoly balesetéről, melynek következtében pánikbetegsége alakult ki. A Kihívó sírva elevenítette fel az emlékeit...

Dórába Novák Zalán is próbált lelket önteni, a beszélgetés közben pedig őszintén vallott a rajta elvégzett életmentő műtéten, és az emiatt kialakult pánikbetegségéről is.

Dékány Dórának nagyon nehéz volt beszélnie a pánikbetegségéről. A Kihívót a sírás kerülgette, ezért úgy döntött, egy kis magányra van szüksége. Pap Dorci azonbna eltökélte: Mindenben csapattársa mellett fog állni, mert tudja, ez nagyon komoly helyzet.

Exatlon napló: Videónk segítségével felidézheted, mik történtek az Exatlon Hungary második hetén!

A tíz nyert meccsig tartó küzdelem első résztvevői Dávid és Adu. Vajon ki bizonyul jobbnak ebben a futamban?

Az első pontot behúzták a Kihívók, azonban Dorkának minden esélye megvan, hogy kiegyenlítsen.

A Kihívók és a Bajnokok is egyre inkább felismerik a Joker fontosságát, így Zozo és Alex mindent megtettek annak érdekében, hogy egy ponttal közelebb vigyék csapatukat a győzelemhez.

A következő összecsapásban Nóra és Dorci mérték össze erejüket. Vajon ezúttal melyik lány kerekedik felül?

Dave és Olivér eddig 13 futamban mérték össze erejüket. A mérleg 7:6-ra a Kihívó felé billen, azonban Olinak minden esélye megvan, hogy kiegyenlítsen, valamint egyúttal megszerezze a vezetést is a csapatának.

Olivér nem túl boldogan mesélt a futamáról Gelencsér Timinek. A Bajnok úgy érzi, kissé szétesett és nem tudott rendesen koncentrálni.

A rendkívül szoros verseny következő résztvevői Gabi és Viki. Vajon ma melyikük teljesít jobban a pályán?

A gigászi összecsapás résztvevői Zozo és Adu, akik mindketten az első naptól kezdve az Exatlon Hungary második évadának részesei.

A gigászi összecsapás résztvevői Zozo és Adu, akik mindketten az első naptól kezdve az Exatlon Hungary második évadának részesei.

A két új játékos összecsapása igazán izgalmasra sikeredett. A 7:6-os mérleg egyelőre Alex felé billen, azonban itt a lehetőség, hogy Olivér bizonyítson.

5:4-es vezetésnél Busa Gabi kezében az egyenlítés lehetősége. Vajon él vele a Bajnok lány vagy még inkább elhúznak a Kihívók?

Az első félidő után egyenlő az állás, így még bármelyik csapat megnyerheti a hatalmas előnyt jelentő Jokert.

A mindent eldöntő ütközetben Nórán és Dorcin volt a világ szeme. Vajon a Kihívók megszerzik a Jokert?

Hatalmas ünnepléssel ért véget a Joker játék: A Kihívók a medencébe csobbanva éltették Pap Dorcit, amiért megszerezte csapatuknak a győztes pontot.

Novák Zalán maximálisan elégedett a Kihívók mai teljesítményével. A hazatérés után Vikit külön is megdicsérte, szerinte a Párbaj sokat segített társán, de Zalán Dórával is nagyon elégedett volt, főleg azután, ami reggel történt.

Dorka akkor kezdte el igazán azt érezni, hogy Gabival közel kerültek egymáshoz, amikor csak ketten maradtak lányok, azóta pedig már szobatársak is, sőt a csapatról és annak taktikájáról is sokat beszélgetnek.

Alex jól tudja, ha a Kihívók veszítik el a Végjátékot ezen a héten, akkor akár ő is Párbajozhat majd. Ennek ellenére nem csügged egy pillantra sem, sőt társainak azt is elmondta, mit gondol róluk, és mit gondolt akkor, amikor megérkezett hozzájuk.

Nézd meg a teljes ide adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. április 28. 21:59

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS