Fordítottak a Bajnokok: Hátrány és még több feszültség vár a Kihívókra


Szerdán a vadonatúj Előny játékkal folytatódott az Exatlon Hungary. A versenyben szinte mindvégig a Kihívók vezettek, ám a Bajnokok fordítani tudtak, végül pedig Dave hatalmasat hibázott, amit a pirosak ki is használtak, így az Előny hozzájuk került. A Kihívók a Végjátékban így hátránnyal indulnak majd, ám nem csak ezzel kell majd megbirkózniuk, hanem a csapaton belüli feszültséggel is. Ám a Bajnokoknál sincs minden rendben: Busa Gabi úgy érzi, újra mélypontra került...

Adás előtt: Az előző versenynapok során a Kihívókat nagyon bosszantotta, hogy új társuk, Dóra kéretlen tanácsokkal, taktikai ötletekkel bombázza őket a kiválasztási körök előtt. Adu úgy érezte, fontos megbeszélniük, hogy ez a jövőben hogyan történjen, és elkerüljék a feszültséget.



Adás előtt: Zozo úgy látja, hogy Zalán távolmaradása miatt kisebb fejetlenség van a Kihívóknál, ami akár nagy segítséget is jelenthet a pirosak számára az Előny játék során, ami miatt amúgy is nagyon izgatottak, hiszen Gabi és Dorka el sem tudja képzelni, mitől lehet majd teljesen új a szerdai verseny...



Adás előtt: A Kihívók új tagja, Belényi Bea rendhagyó módon, simogatással és kedves szavakkal ébresztgette társait, ami igencsak meghökkentette Adut, akire még a piszkos tányérok miatt is rá lett szólva...



˝Jó lenne ennek véget vetni˝- Belényi Bea szerint túl sokat beszélnek társai Novák Zalánról, aki jelenleg nincs is a Kihívókkal, ezért úgy érzi, még nincs szüksége arra, hogy olyan tanácsokat kövessen, amit a csapatkapitány tartana jónak.



Dávid és Dave nyitotta meg a vadiúj Előny játékot. Vajon hogy alakul a két fiú futama?



Busa Gabi és Pap Dorci szinte kirobbant a rajtból! Lehetetlen megmondani, ki a jobb, hiszen hihetetlen küzdelmeknek lehettünk eddig is szemtanúi!



Kempf Zozo és Adu Laci ősidők óta hatalmas ellenfelei egymásnak! Vajon ezúttal kié lesz a győzelmi pont?



Gigászi összecsapás a pirosak és a kékek között. Vajon most Bea vagy Dorka lesz a győztes?



A folytatásban Olivér és Alex állt rajthoz! A két versenyző hatalmas harcot vívott a pontszerzésért!



Ez nem semmi! Elképesztő csatát vívott egymással a pályán Nóra és Dóra!



A következő futam során Tóth Dávid és Deres Ádám csaptak össze!



A küzdelem tovább folytatódott! A Joker játékban most Gabi és Viki mérték össze gyorsaságukat és ügyességüket!



Egy perc pihenő sincsen! Az Előny játék Zozo és Alex küzelmével folytatódott!



A folytatásban Dorka és Dorci állt rajthoz! Vajon melyikük tudta megszerezni a pontot?



Nem volt könnyű dolga Orbán Olivérnek, hiszen a Bajnoknak a Kihívók rutinos versenyzője, Böjte Dave ellen kellett harcba indulnia.



Rendületlenül és fáradhatatlanul vetette bele magát Nóra és Bogi az Előny játék következő futamába!



A Kihívók eddig megállíthatatlannak tűnnek: Vajon sikerült Zozonak megszereznie a pontot Ádi elől?



A Bajnokoknak most nagyon oda kell tennie magukat, hogy fordítani tudjanak az álláson! Az Előny játék fordulójában most Dorka és Bea csaptak újra össze.



Újabb gigászi csatában mérte össze gyorsaságát és ügyességét Oli és Alex!



Nóra és Dóra ádáz küzdelemben mérkőztek meg egymással az Előny játékban!



A fiúkon volt a sor, hogy pontot hozzanak csapataiknak. Vajon Dávid vagy Adu volt ezúttal a jobb?



A Kihívókat már csak egy pont választotta el a győzelemtől. Bogin múlott, hogy megszerezzék, de Gabi mindent megtett, hogy ez ne sikerüljön a kékeknek...



9:9 az állás! Vajon melyik csapat szerezte meg a 10. pontját és ezzel a győzelmet az Előny játékban?



A Bajnokok nyerték az Előny játékot, Szabó Dorka pedig választhatott a csillagok közül. Hogy mi rejtőzött az 1-es számú alatt, kiderül a videóból!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. április 15. 22:35

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS