Feltüzelt érzelmek és parádés teljesítmény: Ismét taroltak a magyarok


A Nemzetek Kupája következő versenynapján a magyar csapat a törökökkel mérték össze erejüket, azonban a sikerhez elengedhetetlen volt a Bajnokok és a Kihívók összhangba kerülése. Vajon a barátságokon túl szerelme is szövődnek?

Pap Dorci szobájában látogatta meg Böjte Dave-t, hogy kikérje egy csapattársukat véleményét egy fontos témában. A lány szerint Boginak tetszik Tóth Dávid, ezzel kapcsolatban faggatta ki csapattársát, Dave-t.

Zozo és Geri ismét meglepő felfedezést tettek a kékek versenyzőjével kapcsolatban, ugyanis a fiúk megítélése szerint Dave nem tudja megfelelően kezelni a helyzeteket.

Unokáidnak tudod mondani, az olimpiai ezüst mellett átélted ezt is ˝ - mondta Novák Zalán Tóth Dávidnak. Valamennyi Bajnok és Kihívó az eddig megélt csodás pillanatokról beszélgettek és abban mindannyian egyetértettek, hogy az Exatlon egy soha vissza nem térő kaland számukra. Az egész életük átértékelődik itt Dominikán.

Novák Zalánt elképesztően aggasztja lábsérülése, úgy érzi, nem tudja eléggé támogatni a csapatát. A versenyző interjúban beszélt lelki válságáról, valamint arról, hogyan igyekszik kezelni a helyzetet.

Kempf Zozo szerint a Kihívók kicsit zárkózottabbak voltak eleinte, ám ez lazulni látszik: A versenyző szerint a két csapat közt mindig lesz ellentét, de összességében jól képesek együtt teljesíteni.

A Kihívók csapata a tökéletes drukkolási koreográfián dolgozik: A felhőtlen pillanaotkért kattints a videóra!

A Bajnokok csapata most mindent megtesz, hogy jobban átlássa a Kihívók dinamikáját: Az egyesülésük így jó lehetőség arra, hogy jobban megismerjék gyengeségeiket és erősségeiket.

A török csapat Palik László kérdésére válaszolva elmondta, hogy nagyon várták már a megmérettetést, valamint azt is elárulták, mi a véleményük a magyar csapatról.

A versenyző lábán szerzett sérülése miatt már a dominikai csapat ellen sem állhatott pályára, ez pedig lehet, hogy Törökország ellen sem lesz másként.

Folytatódott a Nemzetek Kupája, az ellenfél ezúttal Törökország volt. Az első futamban Ádi és Orkun csaptak össze.

A magyar csapat nem vesztett lendületéből a dominikaiak legyőzése után sem, hiszen Deres Ádi az első pontot azonnal behúzta, ezzel megszerezve a vezetést.

Rögtön átvette a vezetést Magyarország az első futam után. Vajon milyen izgalmakat tartogatott a folytatás?

A rajtvonalon ezúttal Dávid és Osman várakoztak a sípszóra. Izgalmas pillanatok következtek!

Női párviadal következett a folytatásban. A magyaroktól Gabi, a törököktől pedig Dicle csaptak össze az újabb pontért.

Gergőn volt a sor, hogy bizonyítson a 26 éves Mustafa ellen. Az 5. futamban kettejük szoros csatározása következett.

Két röplabdázó összecsapása jött a folytatásban, azaz Dorka és Sezen párviadala.

A rajtnál a 32 éves labdarúgó Ibrahim volt, akinek Dave-vel kellett megküzdenie. Vajon újabb magyar pont született?

Hatalmas előnyre tett szert Magyarország Törökországgal szemben, azonban messze volt még a verseny vége.

Meccslabdája volt Magyarországnak, amikor Zalán és Osman küzdöttek meg egymással.

Nagy teher nehezedett Bogi vállára, ugyanis tőle függött, hogy megszerzi-e Magyarország a győzelemhez szükséges utolsó pontot.

A Kihívó fiúk egy érdekes dologra lettek figyelmesek a törökök elleni küzdelem során. A fiúk szóvá tették, hogy Dorci egész nap Zozo mellett ült és kedélyesen beszélgettek. A Villában faggatni kezdték csapattársukat, hogy ezt mégis mire véljék...

Zozot, Dávidot és Gabit egyaránt meglepte, hogy a kékek két fiatal játékosa, Dorci és Bogi milyen jól bírják távol a szeretteiktől, azonban abban is megegyeztek, hogy a Kihívók érzelmi hullámvasútjai nekik kedveznek.

A Kihívók úgy érzik, a Bajnokok nem adnak bele mindent a szurkolásba és rendkívül fájlalják, hogy nem ötletelnek velük a gólöröm koreográfiájának kitalálásában sem. Dave szerint a pirosak már megszokhatták a magyar mez viselését, azonban neki óriási dolog, hogy hordhatja a nemzete színeit.

Nézd vissza a teljes adást IDE kattintva!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. április 2. 22:45

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS