Egy Párbaj, amit senki sem akart: Szívszorító véget ért Alexa és Dorci csatája


Az emberfeletti kéthetes hajsza csúcspontjaként pénteken először a Medál játékban, majd a Párbajon csaptak össze az Exatlon Hungary versenyzői. A mindent eldöntő csatában Cservenák Alexandra és Pap Dorci küzdöttek meg a versenyben maradásért, a harc pedig szívszorító véget ért. Ám ez még nem minden, hiszen Palik László elképesztő hírt jelentett be a játékosoknak, olyat, ami eddig még sosem történt az Exatlon Hungary-ben…

Alexa és Dave a Párbaj reggelén beszélgettek a közelgő csatáról. A Kihívó fiú elárulta, egyszerűen gondolni sem mer arra, mi lenne, ha elveszítené csapattársát, sőt hogy ez ne történjen meg, még egy nemes felajánlást is tett.



Zalán arra kérte csapattársát, hogy amennyiben bajba kerül, fogadja el az Adu által felajánlott Medált, azonban Dorci úgy érzi, nem lenne tisztességes Alexával szemben.



Kempf Zozo még az ágyban lustálkodott, amikor arra lett figyelmes, hogy valaki kopogtat. Ám nem az ajtaján, hanem az ablakon keresztül... De nem csak számára indult váratlanul a reggel, Szabó Dorkát is meglepték!



Palik László hatalmas bejelentéssel fordult az Exatlon Hungary versenyzőihez. Jövő hét hétfőn a Villa játékkal és a Végjáték első fordulójával folytatódik a csata, ám keddtől újra egyesülnek a csapatok, hiszen jön a Nemzetek Kupája, ahol a magyar válogatottnak Törökországgal, Görögországgal és Dominikával kell megküzdeniük a győzelemért!



Fontos napok jönnek az Exatlon Hungary történetében! A magyar exatlonisták újabb nemzetközi összecsapásra készülnek. Most Törökország, Görögország és a Dominikai Köztársaság legjobbjaival kell megküzdeniük. Ne maradj le az izgalmakról kedd estétől!



A Medálért folytatott harc az első és egyetlen selejtező futammal kezdődik meg, ahol Gabi és Alexa mérik össze erejüket a pályán.



Az egyetlen selejtező futam után máris fokozódnak az izgalmak, ugyanis az első női elődöntőben Dorka és Bogi mutatják meg, mire is képesek.



A második női elődöntő első futamában Gabi és Dorci is tiszta lappal indulnak, azonban kettőjük közül csak egyikőjük juthat tovább.



A női elődöntőben Bogi 1:0-ra vezet, azonban Dorkának minden esélye meg van az egyenlítésre. Vajon melyik lány szerez pontot?



Gabi és Dorci között zajló női előfutamban a Bajnok lánynál van az előny. Vajon a kékek versenyzője kiegyenlít?



A Medálért folytat ott harc során az első férfi elődöntő résztvevői Gergő és Dave.



A második férfi elődöntőben Zozo és Ádi mérkőztek meg egymással. Vajon melyik fiú szerez előnyt a Medálért folytatott harcban?



Gergő és Dave párharcának első futamában a Bajnok fiú kerekedett felül, azonban Dave most egyenlíthet.



Az első pont behúzása után Zozo egy hajszálnyira van a férfi döntőtől. Vajon sikerül legyőznie Deres Ádámot?



Deres Ádám kiegyenlített, így egy újabb futamban mérhették össze erejüket és gyorsaságukat Zozoval.



Elérkeztünk a női döntőhöz. Ezúttal Gabinak és Boginak van esélye megnyerni a Medált.



A Kihívók versenyzője behúzta az első pontot. Vajon innen egyenes út vezet Bogi számára a Medál megszerzéséig?



Vajon Gabi megszerzi a negyedik Medálját vagy Bogi útját állja?



A férfi döntő szokásosan két nyert meccsig tart. Vajon melyik fiú szerzi meg ma a Medált?



Az már biztos, hogy a férfi Medál gazdája egy Bajnok fiú lesz, de vajon Zozo vagy Gergő bizonyul jobbnak?



Az állás 1:1, de vajon melyik piros versenyző szerzi meg a mindent eldöntő második pontot?



Elképesztő Medál játékon vannak túl az Exatlon Hungary versenyzői! Nézd meg a videót, melyből kiderül, hogy ezen a héten kik érdemelték ki az értékes ˝ékszert˝!



Eljött az idő: Alexának és Dorcinak el kellett indulnia a Párbajra! Zalán és Viki sajnos nem tarthatott a csapattal, így a Kihívók a Táborban búcsúztak el egymástól.



Az Exatlon szabályai szerint Dorci és Alexa mérkőznek meg egymással. Vajon melyik lány térhet vissza csapatához?



Alexának három élete maradt, míg Dorci még egyet sem veszített a négyből. Vajon Szasza behúzza a következő pontot?



Alexa egy újabb életet vesztett, azonban még semmi sincs veszve. Vajon talpra tud állni a Kihívó lány?



Alexának csupán csak egy élete maradt. Vajon valamelyik csapattársa ajánl fel számára Medált?



Pap Dorci a könnyeivel küzdve nyilatkozott Palik Lászlónak a Párbaj után, ám Alexa próbálta tartani magát és megosztotta, miért érzi úgy, hogy egyáltalán nincs oka szomorúnak lenni a kiesése miatt.



A Párbaj véget ért, Cservenák Alexának pedig búcsút kellett vennie a Kihívók csapatától!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. március 27. 23:08

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS