Míg a Bajnokok a Villában, addig a Kihívók a Táborban készülnek fel életük csatájára


Az Exatlon Hungary műsorvezetője a Villa játék napján bejelentette: A győztes csapat ezúttal két hétre költözhet be a luxus rezidenciába, és ott készülhet fel a gigászi csatára, ugyanis jön a Nemzetek Viadala!

Kocsis Szandi Busa Gabinak elárulta, próbál erőt meríteni a Párbajból, a kieséses küzdelemben szerzett tapasztalatai előre vihetik a versenyben. A Bajnok bevallotta, lelkileg nagyon megviselte a Párbaj, de számára ez visszaigazolás, hogy van helye a versenyben.

Adu és Zalán előterjesztették a lányok számára a legújabb ötletüket, azonban ezzel a taktikával nem mindenki értett egyet a Kihívók csapatában.

Zalán úgy gondolja, hogy egyenessége és olykor nyers stílusa miatt megbánthatta Derzsi Vikit, azonban a Kihívók legjobb statisztikával rendelkező férfi versenyzője nem riad vissza a konfrontációtól.

Ébredés után Szandi mindenhol Brigit kereste, akinek hiánya összetörte a Bajnok lányt, míg Gabiban az egyre csökkenő létszám okozott frusztrációt.

A Kihívók megtették tippjeiket. Dorci szerint Szandinak nem sok esélye volt, hogy visszatérjen a harmadik Párbajából is.

Mórádi Zsolt egy rögtönzött megbeszélést kezdeményezett reggeli közben, ahol a Bajnokok megbeszélték, milyen taktikával kerülhetnének előnyös helyzetbe.

Palik László egy igen fontos dologra hívta fel a versenyzők figyelmét, ami sokban befolyásolhatja a csapatok taktikáját a jövőben.

Palik László elárulta a versenyzőknek, hogy a Villa Játék győztesei nem csupán egy hétre nyerik meg a luxust, ugyanis jövőhét hétfőn a magyar játékosok a világ legjobb exatlonistáival mérik össze erejüket, azaz a mexikóiakkal.

Novák Zalán izgatottan várja a nemzetek nagy összecsapását, ahol Magyarország versenyőzi Mexikó kiváló csapatával méri össze erejét és gyorsaságát.

Mórádi Zsolt elárulta, hogy a címeres mez felöltése minden alkalommal kiváltság számára, azonban azt is alig várja, hogy megmutathassa a magyarok virtusát a mexikóiaknak.

Elkezdődött a harc a luxus rezidenciáért! A Villa játék első futamában Dávid és Adu csaptak össze.

Dorka és Viki csaptak össze a második futamban. Vajon a Kihívó egyenlíteni tudott a Bajnokkal szemben?

Eddig hússzor csapott össze Zozo és Zalán, ebből tizenegyszer a Kihívó nyert. A Bajnok azonban újabb lehetőséget kapott, hogy szépítsen statisztikáján.

Szandin és Dorcin volt a sor, hogy újabb pontot szerezzenek csapataiknak, de ez csak egyiküknek sikerült. Vajon kinek?

3:1-re vezettek a Bajnokok a Villáért folytatott versenyfutásban, amikor Zsolt és Dave csatája következett.

Futamról futamra nagyobb előnyre tettek szert a Bajnokok, akik hihetetlenül ragaszkodtak a Villához. Vajon mit szóltak ehhez a Kihívók?

A Villa játék drámaiságát tovább fokozta még az is, hogy eleredt az eső. Zozo és Ádi azonban ennek ellenére is vállvetve mentek végig a pályán.

Szandi és Viki eddig tizennyolcszor csaptak össze az Exatlon Hungary pályáin, ebből tizenkét meccset Viki nyert meg. Vajon mit tartogatott a folytatás?

A ponttábla 6:2-t mutatott a Bajnokok javára, amikor Dávid és Dave ádáz csatája következett.

Az előző kiválasztási körben Bogi pihent, most viszont bizonyítania kellett Dorkával szemben.

Immáron két hete a Bajnokok birtokolják a Villát, amiért most újra meg kellett küzdeniük, ha meg akarták tartani. A következő futamban Zsolton és Adun volt a világ szeme.

Óriási előnnyel vezettek a Bajnokok. Vajon be tudták hozni hatalmas hátrányukat a Kihívók?

Dávid és Zalán összecsapása következett a Villa játék tizenharmadik futamában. A Kihívók óriási lemaradása miatt hatalmas nyomás volt a kékek versenyzőjén.

Meccslabdához jutottak a Bajnokok. Vikinek ezért erején felül kellett teljesítenie, hogy megakadályozza Szandit a győztes pont megszerzésében.

A rajtvonalon ezúttal Zozo és Dave várakoztak a sípszóra, ami után izgalmas csata következett.

Gabi és Dorci ma már mentek egy futamot egymás ellen, akkor a Kihívó nyert. Vajon a Bajnok most revansot tudott venni a kékek versenyzőjén?

Ádámon volt a sor, hogy megakadályozza a Bajnokokat a győztes pont megszerzésében. Izgalmas pillanatok következtek!

A verseny után Szandi elárulta Palik Lászlónak, miben változtatott a taktikáján, aminek köszönhetően eredményesebben vette az akadályokat.

A Villáért folytatott küzdelemből a Bajnokok kerültek ki győztesként, Novák Zalán pedig elárulta, hogy többek között saját magát hibáztatja, amiért vesztettek.

A győztes Villa Játék után a Bajnokok szokásos megbeszélésén Szandi bevallotta, hogy habár két futamot is hozott, nem felhőtlen a boldogsága.

Mórádi Zsolt elárulta, hogy mindent megpróbáltak Szandi motiválásához, azonban nem tudták előidézni azt a teljesítményt, amit a Bajnok lány a Párbajok alatt nyújt.

Szandi úgy érzi, míg Mórádi Zsolt segítő jobbot nyújtott Davenek, addig az ő statisztikáján nem segítenek csapattársai.

A Kihívók szokásos körgyűlésén Alexa megosztotta csapattársaival, szerinte hol csúszott ki a kezükből az irányítás.

A Kihívókat lesokkolta Szandi teljesítménye, aki elmondásuk szerint egyszerűen nem tudott hibázni a pályán.

Adu kész tervvel állt elő arra az esetre, ha a magyar csapat alul maradna a mexikóiakkal vívott verseny során...

Kattints, és nézd vissza a teljes adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. március 2. 22:20

Címkék: exatlon_2evad   Exatlon Hungary




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS