Még sérülése sem hátráltatta Böjte Dave-t az elképesztő Jutalom megszerzésében


Kedden a Jutalom játékkal folytatódott az Exatlon Hungary, az elképesztő összecsapás végén pedig kiderült, melyik csapat nyerte a karibi élményprogramot. A győztes pont megszerzője, Dave még kisebb sérülést is szerzett a futama során, de még ez sem tántorította el céljától, jutalma pedig egy felejthetetlen wellness kaland volt.

A sikeres Villa játék másnapjának reggelén Tóth Dávidék a Kihívókról beszélgettek. A Bajnokok szerint ellenfeleik több meglepő döntést is hoztak a tegnapi verseny során, ami ha így marad, komoly segítség lehet a pirosak számára az All In hadművelet sikeres végrehajtásában.


Zalán kissé erősen szólt oda a hétfői Villa játék során Adunak. A Kihívó úgy érezte, hogy bocsánatot kell kérnie viselkedésért csapattársától, majd megbeszélték, hogy miben kell változtatniuk a taktikájukon annak érdekében, hogy a lehető legjobban tudjanak versenyezni.


Alexát nagyon bántja, hogy a hétfői Villa játékban nehézsége adódott a víz alatti ügyességi feladat során, Viki pedig aggódik, hogy ez a kudarc kissé megtörte csapattársát. A Kihívó lányok igyekeztek megbeszélni az ezzel kapcsolatos érzéseiket, a beszélgetés során pedig nem kerülhették el azt sem, hogy a Párbajról és annak veszélyeiről beszéljenek...

Palik László a verseny kezdete előtt elárulta a versenyzőknek, hogy milyen jutalmak lapulnak a csillagokban...





Ilyen még nem volt: Zavarba hozta Palik Lászlót Novák Zalán és Derzsi Viki kijelentése...



A Jutalom játék első futamában Tóth Dávid és Adu László Dániel csaptak össze!



A következő futamban Kocsis Szandinak és Derzsi Vikinek kellett megvívnia harcát a pontszerzésért.



Vajon valóra válik Deres Ádám nagy vágya azzal, hogy legyőzi Kempf Zozot? A Jutalom játék futamában most az ő csatájukra került sor!



Óriási csatában mérte össze gyorsaságát és ügyességét a pályán Poór Brigi és Cservenák Alexa!



Dorka és Dorci párharca elképesztő izgalmakat tartogatott a Jutalom játékban! Vajon melyikük tudott pontot szerezni csapatának? A videóból kiderül!



Nincs megállás! A következő futamban Mórádi Zsolt és Böjte Dave szálltak szembe egymással.



A Kihívók elhúztak, de még semmi sem dőlt el! A folytatásban Busa Gabi és Besenyei Bogi mérkőzése következett.



Gigászi küzdelemmel folytatódott a Jutalom játék, mely során Mórádi Zsolt és Deres Ádi csatája is elképesztő izgalmakat tartogatott.



Busa Gabi és Cservenák Alexa elképesztő elszántsággal harcoltak a győzelemért és azért, hogy pontot szerezzenek csapatuknak. Ha kíváncsi vagy, melyikük örülhetett a futam végén, akkor kattints, és nézd meg a videót!



A verseny egyre izgalmasabb! Vajon Kempf Zozo egyenlített? Vagy Adu segítette újabb ponthoz a Kihívókat? A videóból minden kiderül!



Micsoda csata! Szabó Dorka és Derzsi Viki álltak a pályára a következő futamban.



Poór Brigi és Besenyei Bogi szeme előtt is csupán a győzelem lebegett a pályára lépéskor. De vajon melyiküknek sikerült ponthoz segítenie a csapatát?



Tóth Dávid és Novák Zalán csatájában a pattanásig feszültek az idegek! A Bajnokoknak nagy szüksége van a pontszerzésre, de a Kihívók ezt nehezen fogják hagyni...



A Kihívók csupán egyetlen pontra vannak a meccslabdától. Vajon Dorci megszerzi nekik? Vagy Kocsis Szandi húzza be a futamgyőzelmet? A videóból minden kiderül!



A Jutalom játék győztesei a Kihívók voltak, akik pálmafákra és luxusra váltották a tábori körülményeket. Az örömmámorban úszó csapat a wellness keretein belül a medencében szürcsölhette a jéghideg frissítő koktélt...



Óriási izgalmakkal folytatódott a Jutalom játék! Vajon a Kihívók Böjte Dave-nek köszönhetően behúzzák a győzelmet? Mórádi Zsolt mindent megtett azért, hogy ez ne így legyen és életben tartsa a Bajnokok esélyét.



A győztes pontot behúzó versenyző a homlokán szerzett sérülést a Futam alatt, ám ez sem gátolta meg abban, hogy még ápolása közben is ünnepelje csapata győzelmét!



A Bajnok csapatnak nem sikerült az All in Hadművelet, ám egy percig sem csüggedtek: Mivel a csapat minden tagja szeretné elkerülni, hogy egy női társuk távozzon a héten, ezért az ő védelmük érdekében új tervet eszeltek ki. A ˝Las Chicas˝ Hadműveletről Kempf Zozo beszélt a kamerák előtt bővebben.

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. február 25. 22:41

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS