Ádáz küzdelem a Jutalomért: Feszült pillanatok árnyékolták be a Kihívók győzelmét


Kedden a Jutalom játékkal folytatódott az Exatlon Hungary, és bár a Kihívók elképesztő sikerrel vették az akadályokat, a siker és a nyugodt hangulat ellenére mégis úgy tűnik, mintha feszültség lenne a versenyzők között.

Novák Zalán nem kertelt: Megmondta Alexandráról véleményét, ráadásul nem csomagolta szebb köntösbe. A versenyzőt nem érdekli, versenytársa mit beszélt meg másokkal, köztük sosem lesz már újra olyan a kapcsoalt, mint régen.



 A Kihívók közt nem csillapodik a vita: Novák Zalán napok óta inkább csendesen figyeli a történéseket, ám most kitálalt: Dave véleménye pecsételte meg a csapatban betöltött szerepét...



Novák Zalán, Pap Dorci és Adu Laci hihetetlen honvágyat éreznek. Zalán elárulta, nem igazán gondolta át, mit kell átélnie majd neki is és a párjának is a nagy távolság miatt.

A Bajnokok szerint Flóri elvesztése akár még jó is lehet a Kihívóknak. A kulcsfigurák, akiket gyengíteni kell: Zalán és Dave.

Besenyei Bogi borzasztó dolgokat élt át előző nap, hiszen a mentők vitték el a ceremónia után. A Kihívó lány azonban felszívta magát és újult erővel ébredt!



A Jutalom játék első futamában Kempf Zozo és Novák Zalán csaptak össze!

Poór Brigi legutóbb hatalmasat ment ezen a pályán! Vajon most is sikerül pontot szereznie csapatának vagy Cservenák Alexa megakadályozza ebben?

Ezúttal Mórádi Zsolton és Böjte Daven volt a sor, hogy megmutassák, ők a legjobbak!

Újabb futam, újabb elképesztő összecsapás! Koloszár Enikő és Pap Dorka irdatlan sebességgel harcoltak egymással a Jutalom játék során.

Nincs megállás: A következő futamban Tóth Dávid és Adu László Dániel szálltak szembe egymással a pontszerzésért.

A folytatásban Busa Gabi és Besenyei Bogi futama következett. A két versenyző gigászi csatában mérte össze gyorsaságát és ügyességét a pályán!

Elképesztő harcot vívott a pontért Kocsis Szandi és Derzsi Viki! Vajon melyikük tudott győzni? A videóból ez is kiderül!

A következő futam során Tóth Dávidon és Novák Zalánon volt a sor, hogy bebizonyítsák, ők a jobbak! Hogy végül melyikük tudott pontot szerezni csapatának, az kiderül a videóból!

Micsoda küzdelem! Koloszár Enikő és Cservenák Alexa mindent megtett azért, hogy végül győztesként örülhessen a nem mindennapi futam végén!

Böjte Dave nagy vágya, hogy legyőzze Kempf Zozot, most pedig lehetősége nyílt arra, hogy megmutassa, képes rá! De vajon sikerült neki? A videóból kiderül!

Még semmi sem dőlt el! A Jutalom játék következő futamában Busa Gabi és Derzsi Viki csaptak össze.

Csak egy cél lebegett Mórádi Zsolt és Adu szeme előtt is: A győzelem! De vajon melyikük tudta ponthoz segíteni csapatát?

A Kihívók elhúztak, de a Bajnokok számára sincs még semmi sem veszve! A folytatásban Kocsis Szandi és Besenyei Bogi futama következett.

Ádáz csatát vívott egymással Poór Brigi és Pap Dorka a Jutalom játék soron következő futamában!

Újra egymással versenyzett Kempf Zozo és Böjte Dave! Vajon ezúttal melyikük győzedelmeskedett? A videóból kiderül!

Koloszár Enikőnek és Cservenák Alexának is újra szembe kellett néznie egymással az Exatlon Hungary elképesztő kihívásokat rejtő pályáján!

Nincs megállás: Másodjára csapott össze a Jutalom játék során Mórádi Zsolt és Adu!

Vajon Derzsi Viktória be tudta húzni a győztes pontot a Kihívóknak? Vagy esetleg Busa Gabriella szépített és tartotta életben a Bajnokok győzelmi esélyét? A videóból minden kiderül!

Derzsi Viki választhatta ki a Jutalomat a Kihívóknak, és természetesen a lehető legjobb csillagot választotta Viki!

Kattints, és nézd vissza a huszonötödik adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. február 4. 22:40

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS