A Bajnokok a csúcson, pedig még a "titkos fegyverüket" be sem vetették


Óriási izgalmakat láthattunk az Exatlon Hungary szerda esti adásában, hiszen Flóri sérülése után a Bajnokok sem úszták meg dráma nélkül.

A Bajnokok végre luxus körülmények közt élvezhetik a reggelt: A versenyzők kipihentek és jókedvűek. A csapat gondolatait és legfontosabb motivációját az új kihívásokkal kapcsolatban Kempf Zozo tolmácsolta.

A kettőjük közti feszültség eltűnni látszik: Amíg a többiek a tegnapi karaoke party-t heverték ki, Dave és Adu mély beszélgetést folytattak a verandán. Adu őszintén mesélt nehéz fiatalkoráról, arról, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül...

Nézd meg, hogyan készült a Bajnok csapat a nap kihívásaira!

A Kihívók csapata nehezen szokja meg, hogy a villából a táborba kerültek: A földön evés, az egy légtérben alvás, mind megpecsételi a kékek hangulatát...

A felhőtlen karaoke buli után nehéz volt az ébredés a Kihívók számára: Kifejezetten kellemetlen volt a reggel Besenyei Boginak, akinek Cservenák Alexandra hívta fel a figyelmét Dave feltűnő közeledésére. A versenyző elmondta, számára Dave csak csapattárs, más kaliberű fiúk tetszenek neki...

Palik László az Előny játék előtt faggatta Besenyi Boglárkát az előző esti karaoke partyról, ám a válasz még a műsorvezetőt is meglepte: Kiderült, hogy Adu Palik László helyére pályázik, a versenyző ugyanis nem csak a pályán teljesít nagyon jól, de a mikrofont is stílusosan használja...

A Bajnok csapat Csollány Szilveszter távozásától megrendült: Mivel nem szeretnének több csapattagot elveszteni, ezért mindent beleadnak az Előny játék során, hiszen annak elvesztése számukra akár sordöntő következményekkel is járhat.

A Bajnokok higgadt és átgondolt döntéseket hoznak: A csapategység elképesztő a pirosak oldalán, minden lépésüket komoly taktikai megbeszélés előzi meg. Nem csoda, hiszen a tét hétről-hétre nő...

Az előnyért folytatott harcban először Tóth Dávid és Adu László mérik össze erejüket. Vajon melyik játékos szerzi meg az első pontot csapatának?

Az első két női versenyző fénysebességgel suhant át a pályán. Vajon Brigi vagy Bogi ér előbb célba?

Mindkét csapat érzi az előny fontosságát, ugyanis az aki ma alul marad a küzdelemben, akár egy versenyzőjét is elveszítheti.

Itt a lehetőség Dorci előtt, hogy kiegyenlítse az állást és átvegyék a lelki fölényt a Bajnokok felett.

Vajon a Bajnokok meg tudják tartani az előnyüket vagy szépít a kékek versenyzője?

A győztes futama után Derzsi Vikit Gelencsér Timi kérdezte a csapatról. A játékos elárulta, nagyon végletes a teljesítménye és a hangulata, de megtalálta a helyét a csapatban és mindenre képes, hogy győzelemre jussanak.

Böjte Dávidnak minden esélye megvan, hogy kiegyenlítse az állást. Vajon behúzza a pontot kékek versenyzője?

A Bajnokok még az esélyt sem akarják megadni egy újabb társuk elvesztésének: A taktikájukról és a csapatot motiváló Előny játékról Kempf Zozo mesélt Gelencsér Timinek.

Az előnyért folytatott versenyfutásban a Bajnokok vezetnek, azonban Alexának minden lehetősége megvan, hogy szépítsen az eredményen.

Hatalmas lehetőség kapujában állnak a Bajnokok, ugyanis az előny megszerzésével megvédhetik egy női versenyzőjüket a kieséstől.

"Nem megy a játék, nem tudok mást mondani."- vallotta be a Kihívó Gelencsér Timinek. Zalánt még senki sem látta ajáték során ennyire csalódottnak, pedig a Kihívók csapata már több mélyponton is túltette magát. Vajon sikerül felállniuk ebből a csalódásból?

A Bajnokok nagy előnyre tettek szert. Vajon meg tudják tartani a fölényüket?

Flóri a Futam közben szerzett nyaksérülést, amelyet rögtön a helyszínen elláttak. A versenyző saját lábán távozott az akadályok közül.

Flórival sérülése után Gelencsér Timi beszélgetett. A Kihívónak hatalmas szíve van és apait-anyait beleadott a küzdelembe, hogy társainak bizonyíthassa:Nincs minden veszve...

A kékek feltámadása vajon csak egy pontot hozott a csapatnak vagy átveszik a vezetést a Bajnokoktól?

A Bajnokok egyre közelebb kerülnek a hőn áhított előnyhöz. Vajon sikerül megszerezniük?

"A pont, az pont!"- összegezte Cservenák Alexandra eddigi leghosszabb futamát Gelencsér Timi. A versenyző elárulta, miért jár neki jogosan a" leghosszabb menetért járó díj".

Vajon a Kihívók legújabb játékosa legyőzi a Bajnokok legjobb statisztikájával rendelkező versenyzőjét?

Az esés nem volt, nagy, ám Mórádi Zsolt nagy szerencsétlenségére rossz helyen érte az ütés: A versenyzőnek kissé felszakadt a szemöldöke, ám a verseny kimenetele miatt a versenyző feje egyáltalán nem fáj...

Az Előny Játék következő résztvevői Busa Gabi Besenyei Bogi. A pirosak versenyzője meccslabdához juttathatja a Bajnokokat.

A Bajnokok mindössze egy pontra vannak az előny megszerzésétől. Vajon Dávid megszerzi a győzelmet a csapatának?

A Kihívók nem adják könnyen a győzelmet a Bajnokoknak, hiszen tudják, hogy mekkora jelentősége van az előnynek.

Kocsis Alexandra Gelencsér Timinek beszélt a komoly felelősségről, amit a meccslabda jelent: A versenyző bevallotta, nem megy neki túl jól a dobás, ám ezt a Futamot számos más tényező is nehezítette számára...

Mindenki tekintete Zsoltra szegeződik, aki behúzhatja a Bajnokok győztes pontját.

A Bajnokok csapata a medencepartján beszélték át a mai nap küzdelmeit, sikereit. A versenyzők megosztották egymással gondolataikat a Kihívókról is, akiknél bizony többen rosszabbul teljesítettek, mint ahogy tőlük azt megszokták.

Kocsis Alexandra nagyon csalódott, hogy nem tudta behúzni a mecccslabdát. A futam újfent a dobásnál úszott el: A versenyző már többször is élt át nehézségeket az ügyességi játékok során. A dobás technikájában Mórádi Zsolt és Tóth Dávid segített Alexandrának.

A Kihívókban mintha csak most tudatosult volna, hogy elvesztették a mérkőzést: A nehezítést most nem a csapat dönti el egymás közt, a győztes csapat szabja meg, kinek kell majd leküzdenie a plusz akadályt. A Kihívóknak most igazán nagy megbeszélésre van szükség, hiszen a taktikájukon most nagyon sok múlik.

A Kihívók csapata nem csügged: Egymást támogatják a vereség után! A versenyzők a szállásra visszatérve beszélték át, hogyan kellene talpra állniuk a hét legfontosabb napjaira...

Cservenák Alexandra félrehívta versenytársát, hogy kicsit elbeszélgessen vele a kialakult helyzetről: Szandra úgy érzi, a fiú direkt szorítja magát háttérbe, pedig erre abszolút semmi oka sincs. Véleménye szerint Dave-nek ki kell állnia magáért, hiszen nem azért van itt, hogy rajta csattanjon a csapat sikertelensége.

A Bajnok csapat férfi tagjai teljesen egyetértenek abba, hogy a Kihívók méltatlanul bánnak a legutóbb beérkező társukkal, Dave-vel. A versenyzők úgy vélik, egyáltalán nem sportszerű, ahogy bánnak a versenyzővel és érheti még meglepetés a Kihívókat, ha sokáig elnyomják társukat...

Kempf Zozo a reggel azzal az ötlettel hozakodott elő, hogy a Kihívók példájára ők is írjanak egy csapatindulót. A piros csapat nem minden tagja érezte magáénak az ötletet, ám az induló írása közben még azok is belelkesültek, akik nem kifejezetten muzikális típusok.

Adásból kimaradt: Mórádi Zsolt és Tóth Dávid már a szobájukban pihentek, mikor rájöttek, valami hiányzik...

Kattints és nézd meg a teljes adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. január 29. 22:20

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS