Történelmet írtak az Exatlon Hungary Bajnokai


A csapatoknak újfent a luxus Villáért kellett megküzdeniük, amely igazi megváltás volt végkimerülésig harcoló győztes csapatnak.

Nagy reményekkel vágnak neki a mai napnak a Bajnokok, a tökéletes taktikájukat felépítve pedig abban reménykednek, hogy végre helyük lesz a Villában. A Bajnokok terve azonban eléggé "kétélű fegyver" így az már csak este derül ki, hogy megtérül-e a vakmerőségük.

Böjte Dávid a nap elején egy kis lelki fröccsért ment Flórihoz, a Kihívó pedig számos fontos tanáccsal látta el a múlt héten gyengébben fiút. Hogy milyen eredménye lesz a mély beszélgetésnek, az a mai napon!

Óriási elszántsággal vágnak neki a hétnek a Bajnok lányok, apait-anyait beleadva küzdenek majd ma azért, hogy övék legyen a Villa.

A Kihívó lányok szerint Derzsi Viktória már az első pillanatban felvette a verseny ritmusát, nagyon meg vannak elégedve csapattársuk teljesítményével.

A Kihívók megállapították reggel, hogy Dávid még nem látja pontosan az erőviszonyokat, így sokszor olyanokat szól hozzá a beszélgetésekhez, amelyeken mindenki csak ledöbben. Ha ez még nem lenne elég, Dave kifejtette, hogy tudja, hogy most ő lesz az, akit kipécéznek majd a Bajnokok...Nehéz hét vár Dave-re, az biztos...

Palik László elmondta, hogy bizony a mai vesztes csapat nem csak a Villától esik el, hanem más plusz feladattal is meg kell majd birkózniuk még az este folyamán. A csapatok ledöbbentek, ugyanis kőkemény kihívás vár rájuk.

Kezdetét vette a harc a Villáért, ami 10 nyert meccsig tart. A csatát Dávid és Adu közös futama nyitotta meg.

Az első futam után rögtön átvették a vezetést a Bajnokok. Vajon Bogi szépíteni tudott?

Folytatódott a harc a Villáért, a következő futamban Zsolt és Zalán ádáz csatát vívott egymással.

Szandinak ez volt az első futama a Bányában. Vajon hogy vette az új akadályokat?

Eddig egyszer ment egymás ellen Zozo és Dávid az Exatlon Hungary 2. évadában, akkor Zozo nyert.

Dave számára a mai nap sem alakult eddig jól, ugyanis a Kihívó nem tudta levinni a pulzusát, amikor beleugrott a medencébe, ezzel pedig rengeteg időt vesztett a pályán. A futam után Gelencsér Timi kérdezte meg a kék versenyzőt arról, hogy hogyan is érzi magát most, Dave azonban alig bírt megszólalni a szomorúságtól és a csalódottságtól.

Enikő még soha nem ment ezen a pályán, de most ennek is eljött az ideje. A Bajnoknak Alexával szemben kellett bizonyítania.

Egyenlő az állás a Bajnokok és a Kihívók között, azonban újabb futam következett.

Zozo és Adu eddig tizenötször vívtak meg egymással, ebből kilenc meccset Adu nyert. Vajon a Bajnok javítani tudott statisztikáján?

A rajtvonalon már elfoglalta helyét Szandi és Bogi, ugyanis az ő közös futamuk következett.

Eddig a Kihívók vezetnek, de még bármi megtörténhet a mai Villa játékban.

Ennél kiegyenlítettebb nem is lehetne a Villa játék. A folytatásban Brigi és Alexa vívott meg egymással.

A 12. futamig egyelőre a bajnokok vezettek egy ponttal, Flórin múlott, hogy egyenlítenek-e a Kihívók.

Minden erejüket bevetve küzdöttek a csapatok a Villáért, de vajon a Bajnokoké vagy a Kihívóké lett?

A Villáért folytatott küzdelem során Enikőt elvitte a mentő, így nem tud tovább versenyezni. A szabályok értelmében a pirosaknak ki kell jelölnie egy női versenyzőt, aki Dorcival fog majd megvívni.

A Bajnokoktól Gabin, a Kihívóktól pedig Dorkán volt a sor, hogy újabb pontot szerezzenek csapataiknak.

A mai nap folyamán már mentek egyszer egymás ellen, azonban most újabb megmérettetés várt Zozora és Adura.

Őrült éjszakai csata a luxus rezidenciáért. Bogin volt a világ szeme, ugyanis neki kellet megakadályoznia, hogy ne szerezze meg a győztes pontot a Bajnokoknak Szandi.

Meccslabdához jutottak a Bajnokok, úgyhogy Adun volt a sor, hogy megmentse a Kihívókat a vereségtől.

A Bajnokoknak szoros küzdelem után sikerült megszerezniük a Villát maguknak, az Exatlon Hungary második évadának történetében először. Hogy milyen hatással lesz mindez a csapatok teljesítményére, az ezen a héten kiderül!

Bedeszkázott ablakok, steril környezet várta a Kihívókat a luxusvilla után az Exatlon Hungaryben. A játékosok teljesen ledöbbentek a nomád állapotok láttán, és bátortalanul kezdték felfedezni új lakóhelyüket.

A Kihívókra nagy feladat várt a Villajáték után. Mivel elvesztették a küzdelmet, így kénytelenek voltak beszerelni az ablakokat a helyükre még a kőkemény nap után. Az, hogy hogyan sikerült kivitelezniük ezt a feladatot, a videóból kiderül!

Nem véletlenül hívták a Bajnokok "mogyorókrém hadműveletnek" a villáért folytatott küzdelmet, ugyanis már hetek óta vágytak egy isteni mogyorókrémes palacsintára. Kívánságuk most teljesült is, így rögtön a hűtőhöz szaladt a csapat, és gyermeki örömmel falatozni kezdte az édes finomságot.

Zozo óriási örömmel és lelkesedéssel vetette bele magát a Villa medencéjébe, ahová Bajnoktársai is követték. Megtérült a kemény küzdelem, a pirosak hatalmas mókázásba kezdtek a habok között!

Koloszár Enikő elmondta a kameráknak, hogy pontosan mi is történt vele a mai Villajáték alatt. A Bajnok bár nagyon szeretett volna társaival küzdeni, ledöntötte őt egy rosszullét, injekciós és gyógyszeres kezelésre szorult, de már jobban van.

A Bajnokok elindultak, hogy körbenézzenek a Villában, és ki-ki kiválassza a szobáját. Óriási volt az öröm a csapatban, alig hittek a szemüknek a sok-sok csodálatos és tágas helyiség láttán.

A Kihívók számára egészen furcsa most, hogy a földön ülve, nomád körülmények között kell majd megbeszélniük a nap eseményeit, és felkészülniük a küzdelmekre. A csapatot Zalán és Adu vigasztaló szavai derítette jobb kedvre, már csak azt reméljük, hogy nem törnek meg lelkileg a luxus hiányától.

Dave nagyon rosszul érezte magát a nap történései miatt, szeretett volna mindent beleadni a napba, de sajnos nem sikerült neki. Csapattársai szerint kell még egy kis idő a fiúnak, amíg belejön a versenybe, a kérdés már csak az, hogy nem lesz-e az túl késő.

Mórádi Zsolt szerint kétféle hadműveletet folytatnak a Bajnokok, az egyik sikerült, most már csak a másikat kell teljesíteni, és akkor teljes fölénybe kerülhetnek a pirosak a kékek felett.

Kattints, és nézd vissza a teljes adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. január 27. 22:20

Címkék: Exatlon Hungary   exatlon_2evad




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS