Konfliktusok bomlasztják a Kihívók csapategységét


Az Előny játékban egy új pályán kellett összemérni ügyességüket és gyorsaságukat a csapatoknak, azonban az izgalmak mellett a konfliktusok is főszerepet játszottak az Exatlon Hungary 10. adásában.

Gelencsér Timi amikor először meglátta a mai lélegzetelállító pályát szinte felsikoltott. A Bánya tartogat meglepetéseket a játékosok számára az biztos.

A Kihívó lányok taktikai megbeszéléssel kezdték reggelüket, ugyanis többen úgy érzik, a Bajnokok csapata egyre nagyobb veszélyt jelent bent maradásukra. A kékek alaposan átbeszélték, milyen pontokon kell sürgősen változtatniuk a siker érdekében.

Szandi, Brigi és Gabi is egyetértettek abban, hogy a Bajnok fiúk a Villa játékon elszenvedett vereség miatt észrevehetően elcsüggedtek. A lányok ezen szeretnének változtatni, ugyanis motiváció hiányában szerintük nagy eséllyel újra veszíthetnek.

Soha nem látott akadályok várnak a Bajnokokra és Kihívókra az Előny játékban, ahol a pálya amilyen nehéz, olyan látványosra is sikeredett.

Adu Laci szerint Novák Zalánon most látszik meg, hogy végre komolyan veszi az Exatlon Hungary-t és végre ˝megérkezett˝ a Kihívók közé.

A Kihívó lányok összeültek reggel egy kis megbeszélésre, és átvették, mi lehet az okozója sok problémának. Többek között Pap Dorka is elmondta véleményét Cservenák Alexandráról.

A Bajnok lányok napindító megbeszélésén szó volt arról, hogy Pap Dorka nagy riválisa mindenkinek, és ezzel kezdeni kell valamit...

Palik László elképesztő bejelentést tett: A tét nem kevés, mégpedig az, hogy megmeneküljöenek a versenyzők a hátránytól...

Kocsis Alexandra a futamok előtt rosszul lett, az állapotáról nem tudni semmit, de az orvosok már vizsgálják!

Harc az előnyért, ami 10 nyert meccsig tart. Dávid és Zalán közös futama nyitotta meg az Előny játékot.

Gabi pirosban, Dorka pedig kékben küzdöttek meg egymás ellen a második futamban.

A folytatásban Szilveszter és Flóri vívott ádáz harcot egymással, hogy újabb pontot szerezzenek csapatuknak.

Eddig a Bajnok vezetnek, de ez még megváltozhat. Vajon a Kihívók egyenlíteni tudnak?

Az ötödik futamban Zsolt és Adu találta magát egymással szemben, akik a maximálisat nyújtották a pályán.

Dávid a Bajnokoktól, Flóri pedig a Kihívóktól próbálta meg újabb ponthoz juttatni csapatát.

Az előnyért folytatott versenyfutásban eddig a Bajnokok teljesítenek jobban, azonban újabb összecsapás következett.

Őrülten nagy a tét, ugyanis az a csapat, aki veszít, az hátrányból kezdi a Végjátékot. Ennek tudatában állt pályára a nyolcadik futamban Zozo és Adu a pályára.

Nagyon elhúztak a Bajnokok az Előny játékban. Vajon a Kihívók be tudják hozni lemaradásukat.

Órási izgalmakat tartogatott Szilveszter és Zalán közös futama. A feszült pillanatokért nézd meg a versenyzők lélegzetelállító összecsapását.

Már túl vagyunk a verseny felén, de még bármi megtörténhet. Zozo és Flóri ádáz harca következett a folytatásban.

Ismét egy Bajnok és egy Kihívó lány közös futama következett. Vajon Brigi vagy Timi volt a jobb?

Óriási tétje volt az Előny játéknak, ezért Dávid és Adu is szerette volna csapatát hozzásegíteni a győzelemhez.

Meccslabdához jutottak a Bajnokok. Vajon Gabi be tudja húzni a győztes pontot Alexával szemben?

Kocsis Alexandra a futamok előtt rosszul lett és az orvosi vizsgálatok során kiderült, az állapota nem vészes, de éjszakára a kórházban kell maradnia.

A Bajnokok mai győzelmük után jókedvűen tértek vissza a faházba és egyértelműen megbeszélték, mindenki jól teljesített!

A Bajnokok szerint mentálisan kellett ott lenni a pályán, és a Kihívók nem tudtak felülkerekedni ezen a nehézségen.

A Kihívók a futamok után elképesztő levertek voltak: Novák Zalán szerint ez a vereség most főleg a lányokon múlt...

Elképesztő feszültség alakult ki a Kihívók között: Úgy látszik, hogy aki ma pihent, az elkényelmesedett!

A villában a helyzet pattanásig feszült: A Kihívó csapat tagjait egyre jobban feszélyezi a veszteség. A csapat férfi tagjai egyértelműen a lányok teljesítményében látják a hibát, amit alaposan ki is tárgyaltak egymás közt. A Kihívó fiúk a beszélgetés végén megegyezésre jutottak: Ha a lányok teljesítménye nem változik, drasztikus eszközökhöz nyúlnak a siker érdekében.

Kattints, és nézd vissza a teljes adást!

Korhatár: korhatárra tekintet nélkül

2020. január 14. 22:20

Címkék: exatlon_2evad   Exatlon Hungary




Kapcsolódó anyagok
Az Exatlon Hungary győztesének 15 kérdést tettünk fel. Hogy ki bukkant fel a semmiből Gabi edzőtermében, az a videóból kiderül! tovább
Busa Gabi csodás környezetben, a Tisza partján mesélt szegedi kötődéséről. A kick-box királynő jelenleg kétlaki életet él, Szeged és Budapest... tovább
Busa Gabi már lassan egy hónapja visszatért az Exatlon Hungary előtti életéhez, vagyis újra munkába állt a Csongrád-Csanád Megyei... tovább
A BMX világbajnok az Exatlon Hungary után újra biciklire szállt. Kempf Zozo saját skate parkjában mesélt arról, milyen tervei vannak a jövőre nézve,... tovább
Kempf Zozo a TV2.hu csapatát a családi házban fogadta Gyulán, ahol elárulta, hogyan néz ki egy napja, hogyan tudja megoldani az ingázást Budapest és... tovább
A TV2.hu stábja Gyulára látogatott, ahol Zozo bemutatta édes kis mopsz barátját, Csumpit. Ha érdekel miért pont így nevezte el kedvencét, kivel volt... tovább
Íme a várva várt videó. Orbán Olivér meglátogatta barátját, egykori csapattársát Kempf Zozot otthonában, Gyulán. Természetesen a TV2.hu stábja... tovább
16 kérdés 16 válasz. Az Exatlon Hungary bronzérmeséről meglepő dolgok derültek ki. Hol látja magát 5 év múlva? Mi a legelső emléke... tovább
Szabó Dorottya az Exatlon után visszatért a röplabdapályára, a sportoló pedig elárulta és megmutatta, hogy milyen sok összetevője van egy edzésnek.... tovább
Tátott szájak és tágra nyílt szemek. Rákóczi Reni tanítványai először megszólalni sem tudtak a meglepődéstől, amikor Mórádi Zsolt és Busa... tovább
TOP VIDEÓK





© TV2 Zrt.    |    Impresszum    |    Adatkezelési szabályzat    |    Felhasználói szabályzat    |    Kereskedelmi információk
Powered by Neoport Core CMS